300 év, négy trónfosztás
2014. augusztus 25. 16:31 Németh Máté
1620. augusztus 25-én, háromszázkilencvennégy évvel ezelőtt zajlott le Magyarországon a Habsburg-ház első trónfosztása. A királyi cím az események után Bethlen Gábor erdélyi fejedelmet illette, ő azonban részben a Porta, részben a magyar rendek fellépése miatt elállt a koronázástól. A detronizálás eszközéhez a magyarok ezt követően még háromszor nyúltak a történelem során. A Rákóczi-szabadságharc idején 1707-ben Ónodon zajlottak le hasonló események, majd több mint száznegyven évvel később, 1849-ben Ferenc Józseftől is ezzel a módszerrel kívánták megvonni magyar királyi címét. Az utolsó detronizáció elszenvedője IV. Károly volt, akit - miután második visszatérési kísérlete is kudarcba fulladt - 1921 novemberében fosztották meg trónjától és száműzték Madeira szigetére.
Korábban
A meg nem koronázott király, Bethlen Gábor
Az igen kiszámíthatatlan magatartású és erőszakos Báthory Gábort az Erdélyi Fejedelemség élén Bethlen Gábor követte. A törökökkel jó viszonyt ápoló és a segítségükkel a trónt is megszerző Bethlen uralkodása során tartós béke köszöntött országára, emellett pedig megteremtette annak a lehetőséget, hogy növelje a fejedelemség területét.
Az uralkodó felismerte a pillanatot, és úgy döntött, érdemes kihasználnia az 1618-ban kirobbant harmincéves háború zavaros időszakát, a csehek Habsburg-ellenes felkelése ugyanis alkalmat adott arra, hogy bővítse országa határait a Habsburgok által kormányzott Magyar Királyság felé. A tervhez - tekintve, hogy az Erdélyi Fejedelemség az Oszmán Birodalom vazallusa volt - a törökök hozzájárulását is sikerült megszereznie, így semmi nem álhatott annak útjába, hogy mintegy 18 ezer fős hadsereggel csatlakozzon a Habsburg-ellenes erőkhöz.
II. Ferdinándtól - aki idővel a magyar és a cseh királyi, valamint a német-római császári címet is megszerezte - nem sok jót várhattak birodalmának protestáns lakói, erőszakos ellenreformációt folytató politikája nem nyerte el a reformált vallású csehek tetszését. Felkelésük kezdete - ami a harmincéves háború nyitánya is volt egyben - a második prágai defenesztrációban nyilvánult meg: a lázadók kidobtak a prágai Hradzsin ablakán két királyhű grófot és egy titkárt (a mintegy 18 méteres zuhanás szerencsés módon egy trágyadombon ért véget, a három férfi így túlélte az esést). Miután kitört a több évtizedig tartó, általános európai konfliktussá terebélyesedő küzdelem, a harcokból és a remélt zsákmányból Bethlen sem akart kimaradni.
A fejedelem 1619-es hadjárata sikeresnek bizonyult, ugyanis nemcsak Erdély területét tudta növelni, hanem támogatói körét is bővítette a magyar rendekből. Hadjárata során az elsősorban protestáns nagyurak és azok magánhadseregei mellett a megyei nemesség és a városi polgárság támogatását is elnyerte. Így történhetett, hogy Kassa és Pozsony megszerzése után november végén már Bécs ostromába kezdhetett. A császári székhely megtámadására végül nem vállalkozott - csupán egyik elővárosát foglalta el -, de uralma olyan szilárdnak bizonyult, hogy az általa 1620-ban egybehívott besztercebányai országos gyűlés augusztus 25-i határozata kimondta a Habsburgok trónfosztását, valamint Bethlen királlyá választását.
Ám hiába volt birtokában a Szent Korona, felmérve a lehetséges következményeket, Bethlen nem volt hajlandó megkoronáztatni magát. A Porta - ahogy azt korábban is értésére adta - nem járult hozzá a Magyar Királyság és Erdély egyesüléséhez, hiszen a fejedelem királlyá koronázása Magyarország török megszállásának veszélyét is magában hordozta volna. Emellett az sem volt vonzó számára, hogy a magyar rendek igen szűkre szabták volna királyi hatáskörét, kimerítve jogkörét nagyjából az országgyűlés összehívásában és a törvények megerősítésében.
Az erdélyi fejedelem végül a protestáns cseh lázadók veresége után az 1621-es nikolsburgi béke keretén belül lemondott a királyi címről, és a magyar koronát, valamint a többi felségjelvényt visszaadta II. Ferdinándnak. Cserébe megkapott többek között hét felső-magyarországi vármegyét, valamint két sziléziai hercegséget a német birodalmi hercegi címmel együtt. Vallási tekintetben megerősítették az 1606-os bécsi béke pontjait, a Bethlen mellett harcolók pedig amnesztiát kaptak.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
8. Az ókori Athén
III. Egyén, közösség, társadalom, munkaügyi ismeretek
- Milyen lehetett evezni egy ókori görög hadihajón?
- A varázsitaloktól a tömegpusztító fegyverekig: hat kevéssé ismert tény az ókori görögökről
- A külóni vérbűnhöz is köze lehet az Athénban feltárt rejtélyes tömegsírnak
- Korsóban eltemetett gyermekek, hátrabilincselt kezű csontvázak – az ókori Athén titkai
- Erósz játszmái – házasélet és szexualitás az ókori Görögországban
- Több millió ezüstérmét tárolhattak a Parthenón tetőterében
- Az ebola már az ókori Athénban is felütötte a fejét?
- George Clooney felesége segíti Athént az Elgin-márványok ügyében
- A bódult Periklész ihatott az Athénban talált kupából
- Húsz évig várt, hogy elvehesse kedvesét a brit filozófus, John Stuart Mill 19:05
- Minden kiküldetésük előtt bizarr szertartást végeztek el az azték kereskedők 18:05
- Marilyn Monroe is népszerűsítette a cowboyok viseletét, a farmernadrágot 16:05
- Haláláig tagadta bűnösségét Martin Luther King merénylője 15:05
- Szerzetesből besúgóvá vált a magyar jakobinusok vezére, Martinovics Ignác 14:20
- Charles Lindbergh már 23 órája ébren volt, amikor megkezdte az Atlanti-óceánt átszelő útját 12:20
- Fontos szerepe volt La Fayette márkinak az Egyesült Államok függetlenségi háborújában 11:20
- Névadó szentjével azonosította magát a megbomlott elméjű Kolumbusz Kristóf 08:20